|
Budapestről már sok szépet hallhattunk, mint például a Duna királynője, vagy
Kelet Európa Párizsa, nos a látogatók ízelítőt kapnak a városnak ebből a
speciális atmoszférájából. Aki egyszer látta ezt a várost mindig szeretne
visszatérni ide- átélni az élményt újra meg újra. Az út Siófokról Budapestig kb.1,5 órát vesz igénybe- közbeiktatott pihenővel. Budapest világhírű nevezetességei kerülnek bemutatásra: Gellérthegy, Mátyástemplom, Halászbástya, Parlament, Szt.István katedrális valamint a Hősök tere. A kirándulás alatt töbszöri megállás, séta és szabadidő van betervezve. Az ebédet egy négy csillagos hotel éttermében, kellemes környezetben szolgálják fel kedves vendégeinknek.
Álomszép kirándulás csiknek és nagyoknak egyaránt. Buda és pest vízről nézve
is ámulatba ejt. Egy Budapesti kirándulást mi sem tenne szebbé, mint egy
sétahajón eltöltött kellemes délelőtt. A hajóról elénk tárul a csodaszép
panoráma és Budapest nevezetességei. A lüktető város szívét a Duna folyó
szeli ketté, amelyen hajózva az ember teljesen kikapcsolódhat.
A kirándulás délután indul Siófokról, klimatizált autóbusszal. A fővárosba érkezvén, hajóra szállnak. Délutáni és esti program keretében a kivilágított dunamenti metropolisz fantasztikus látványosságai tárulnak fel. Rendelkezésre áll még természetesen szabadidő is, amikor is önállóan barangolhatnak a szép esti panorámában gyönyörködve. A vacsorát egy hangulatos dunaparti étteremben fogyaszthatják.
Budapesti városnézés a
Dunán hajózva, egyedülállóan megkapó látvány! A hajó a Margit szigeten köt
ki, ahol egy tipikus magyar étteremben, folklór program keretében
fogyaszthatják el ebédjüket. Igazán tartalmas program az idelátogatóknak!
Egésznapos kirándulás kimondottan gyerekek részére, de a játékos kedvű
felnőttek számára is hihetetlen élményt nyújt. Rövid városnézés majd a
mikiegér menü elfogyasztása után jöhet az Állatkert, a Vidámpark, és a
Cirkusz! Gyermekfelügyeletben jártas idegenvezetők kísérik a gyerekeket!
A jellegzetes magyar pusztát ismerhetik meg a Kiskunsági Nemzeti Parkban. A lovasbemutatókkal tarkított program felejthetetlen élmény az idelátogatóknak. A régi paraszti élet részeként fogatos kocsival is közlekedhetnek vendégeink, kipróbálhatják a citerát, a lángoaskenyér sütését. Megkóstolhatják a jellegzetes magyar ételeket, a gulyást és más specialitásokat. Különleges magyarországi állatokkal találkozhatnak, soha nem látott mesterségekbe nyernek bepillantást. A program egy rövid sétával zárul, Kecskeméten a puszta fővárosában. Az ebédet egy igazi alföldi csárdában fogyaszthatják, baracpálinka kíséretében.
Az elozoekben említett kirándulás kiegészül a méltán világhíru lipizai ménes megtekintésével. A ménes legszebb lovait láthatják egy fergeteges lovas-show keretében. Az idelátogatókat borral és pálinkával várják, de a finom ebéd ugyancsak egy igazi magyar csárdában kerül terítékre. Felejthetetlen élmény felnotteknek, gyerekeknek egyaránt.
Rövid budapesti városnézés után egy első osztályú étteremben elköltött ebédet követően látogatást teszünk a gödöllői Sissy kastélyban. Erzsébet királyné nyomdokain haladhatunk, hiszen ez a kastély kedvenc tartózkodási helye volt a királynénak. A kastély lebilincselő parkban fekszik, kellemes kikapcsolódást nyújt az egész családnak. A kastély cukrászdájában uzsonnázhatnak, megkóstolhatják a Sissy tortát egy igazi forró kávé kíséretében.
Balaton a magyar tenger - mondjuk mi magyarok sokszor és sok helyütt. A Balatonon azonban nemcsak fürödni és napozni lehet, hanem számtalan látnivalót is kínál az odafigyelő ember számára. Körutunk során először a Kisbalatonhoz látogatunk, ami széles állat és növény faunával rendelkezik. Ezután Keszthelyre utazunk tovább, ahol a Festetics Barokk Kastélyt tekinthetik meg. Ebben a kastélyban található a híres Helikon könyvtár, ami ugyancsak megtekinthető. A következő állomás Badacsony, ami jó boráról ismert világszerte. Itt lehetőség van borkóstolásra és vásárlásra is. Az ebédet is itt szolgálják fel, családias hangulatú étteremben. Következő uticél Tihany. Bemutatásra kerül az Apátság temploma, valamint egy 18. századi vízimalom is. Balatonfüredre utazunk tovább, ahol virágos tóparti parkban teszünk sétát, itt szabadidő is rendelkezésre áll. |
|||||||||||||||||||||||||||||||
Christine-Tours
Siófok, Fő u. 43.
Tel: 36-84/351-199
Mobil: 36-30/678-0888
E-mail: info@christine-tours.com